Nincs palota, nincs egészség, nincs pénz
2012.09.30
16:54
Szerbiában miként lehet havi 6 ezer dinárból megélni? Ön tudna ennyi pénzből gazdálkodni? Egy topolyai asszony és középiskolás fia összesen 12 ezer dinárból boldogulnak. Az anyagi nehézségek mellett még a fedelet is elveszíthetik a fejük fölül.
„A gerenda megindult, attól félek, hogy megindul a tető, akkor mit csinálok?” A topolyai Kiss Piroska azt mutatja, hogy bármelyik pillanatban összedőlhet a háza. Az előszoba alatt van az emésztőgödör egy része. A folyamatos süllyedése miatt már a házon is megjelentek a repedések.
Piroska középiskolás fiával él ebben a romos házban. Segítségre nem számíthatnak. Mint meséli a gyerek tanul, ő pedig már így is szociális segélyen van. Háromszor volt szélütése. A házjavítás az álma, ugyanis attól retteg, hogy fiával fedél nélkül maradnak. „Kihez forduljak mondja meg! Egyet kérek az államtól, úgy Újvidéktől, úgy Topolya és környékétől, hogy segítsenek. Soknak adnak segítséget, aki nem érdemli meg, mert elmennek és elisszák azt, szóval nem érdemlik meg. Aki megbecsülné, annak nem segítenek.” Az asszony és gyermeke összesen 12 ezer dinárból kénytelen tengődni. Ebből viszont ételre is alig futja. Piroska a mai ebédet mutatja, a legolcsóbb hozzávalókkal készül a menü, ezúttal májpörköltre futotta. „Máj vagy fül, vagy farok, ez a legolcsóbb, nem bírok húst venni. Kimegyek a piacra veszek csontot, amit lecsontoznak a mellehúsáról és azt főzöm.” A család még a télre sem tudott felkészülni. Jelenleg a rőzsét gyűjtik, ebből melegszenek majd. Piroska abban reménykedik, hogy az idei tél enyhébb lesz a tavalyinál. A házat ugyanis gallyakból nehéz felfűteni.