Ugrás a tartalomra

A római katolikus templom udvarában emlékeztek a szenttamásiak

2024.03.14
17:57
2024.03.14
18:04
Forrás
Pannon RTV
Igeliturgia után alkalmi műsort tartottak.

A szenttamásiak a délután a római katolikus templom udvarában álló Petőfi-mellszobornál emlékeztek az 1848-49-es szabadságharc kitörésének évfordulójára.

A két évvel ezelőtt állított szobornál az igeliturgia után alkalmi műsort láthattak az emlékezők. Dányi Nikoletta, fellépő: „A Nemzeti dalt is ő írta, Petőfi. A Nemzeti Múzeum előtt március 15-én olvasták fel a 12 ponttal együtt, onnan indult el a szabadságharc.”

A szabadságharcban Szenttamás fekete pont maradt, hiszen a sáncokkal körülvett erődöt, ahol alig maradtak magyarok, csak a negyedik ostrom alkalmával sikerült bevenni. Szabadi Károly, verbászi plébános: „Szenttamás is megemlékezik az áldozatokról, megemlékezik mindazokról, akik pórul jártak, és akik elestek ebben az időszakban. A templom is át lett alakítva, elfoglalva. Nem rombolták le, de sajnos, sok minden történt. Az orgonát szétverték, felgyújtották a padokat stb.”

A Petőfi-mellszobrot Szenttamás két évvel ezelőtt a magyarországi testvérvárostól, Orosházától kapta ajándékba, azóta a helyi magyarság itt emlékezik a forradalom kitörésének évfordulójára. Szabados Fodor Beáta, elnök, Szenttamás második helyi szervezet, VMSZ: „Tudjuk jól, hogy Szenttamáson is erős háborúk voltak, erről sose nem szabad megfeledkeznünk, de viszont tisztelni kell a múltat és közösen, együtt kell kiépítenünk a jövőt.”

Az alkalmi műsorban Petőfi-versek hangzottak el, fellépett az iskola kórusa is. Munjin Szokola Erika, igazgató, Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola: „Az idén is a mi iskolánk diákjai készítették a programot. Egy bevezetőből áll, ami a forradalmat említi és Petőfi Sándort, dramatizációból és a kórus is fellép, ami Petőfi dalokat énekel.”

Az ünnepség végén a Petőfi-szobornál a kegyelet virágait a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Szövetség szenttamási és kishegyesi szervezete, valamint a Gion Nándor Emlékház képviselői helyezték el.

Szenttamás
1848-49-es forradalom és szabadságharc
Szabadi Károly
Szabados Fodor Beáta

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.