Ugrás a tartalomra

Ismét van emlékművük az első világháborúban elesett szilágyiaknak

2022.03.27
06:58
2022.03.27
18:17
Forrás
Pannon RTV
A nyugat-bácskai településen ma emlékművet avattak az áldozatok emlékére a helyi templom kertjében.

Nyolcvan év elteltével ismét van emléktáblájuk az első világháborúban elesett szilágyiaknak. Az első Turul-szobrot 1944-ben lerombolták. A mostani fejlesztés megvalósítását a magyar kormány támogatta.

Szilágyin ma már mindössze 300-an élnek, de a helyiek tenni akarása határtalan. Francia Gyólai Klára 20 éve telepedett le a faluban. „Mondtam már többször is, hogy nemcsak azok a szilágyiak, akik jelenleg itt élnek, hanem azok is, akik kiköltöztek, külföldön vannak, ugyanúgy együttéreznek és ünnepelnek ma.”

Különleges alkalomra hívott a harangszó szombat délután a településen. A Szent István-templom kertjében nyolcvan év után újra áll a Turul-szobor, amely az első világháborúban elesett katonáknak állít emléket. Az emlékmű ötlete Bársony János nyugdíjas tanártól származik. „Régi képeket és emlékeket kezdtem gyűjteni Szilágyiról, felraktuk a honlapra, majd jött az ötlet, hogy minden, amit a Turulról összegyűjtöttem, felraktuk és ekkor jelentkeztek a lakosok, hogy hol van a Turul, miért nem lehet visszatenni, és akkor próbálkoztam a Magyar Kormány felé és elfogadták kérésemet.”

Az ötlet és a kivitelezés, illetve az emlékmű leleplezése között valamivel több mint egy év telt el. Az 1944-ig álló szobor mintájára készült el a mostani, amit Mrákovics Péter zombori szobrászművész készített. „Két dolog van: egy új szobor készítése vagy visszahozni a régit, ez két különböző dolog, úgyhogy törekedtünk a régit visszahozni az eredeti változatban, ahogy volt, sőt történészekkel is beszéltünk, hogy milyen módon volt ez szimbólumban kifejezve, tudjuk hogy Turul madár, úgyhogy egy kompromisszumot kötöttünk.”

A szoboravató ünnepséget szentmisével és művelődési műsorral gazdagították. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke beszédében kifejtette, Szilágyi a hazához való ragaszkodást ünnepli. Mint fogalmazott, a Szózat első sora jelképezi az egymásba való kapaszkodást és a reménykedést. „Ennek állítottak szobrot nyolcvan évvel ezelőtt a szilágyiak, merthogy annak az 58 áldozata az első világháborúnak az hitt ennek a mondatnak a tartalmában. És a mondatnak a hívó szava volt az, ami a háborúba szólította őket, és az a meggyőződés, hogy a tettükkel hívek a hazájukhoz és az emberi végtisztesség megadása vezette a szilágyiakat nyolcvan évvel ezelőtt oda, hogy ezt a szobrot felállítsák.”

A most felavatott emlékműre hamarosan, az áldozatok nevét tartalmazó tábla mellé a Szózat első mondata is felkerül – hangzott el az eseményen.

Szilágyi
Zombor
Bársony János
Turul-szobor
Mrákovics Péter
Pásztor István

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.