Ugrás a tartalomra

A Hamász ultimátumának lejárta után rakétákat lőttek Jeruzsálem irányába

2021.05.10
19:05
2021.05.10
21:54
Forrás
MTI
A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet ultimátumának lejárta után hétfő délután rakétákat lőttek Jeruzsálem irányába, miközben a rádió felszólította a lakosságot, hogy a célba vett területeken vonuljon az óvóhelyekre.

Az ultimátum lejárta óta számos alkalommal indítottak rakétákat a Gázai övezetből Askelón és az övezet szomszédságában lévő települések felé. A 12-es kereskedelmi TV híradása szerint az érintett településeknél hazasietnek az emberek.    

Korábban a szervezők lemondták Jeruzsálemben az izraeli zászlókkal tervezett menetet, melyet a város keleti felének 1967-es elfoglalásának évfordulóján, a Jeruzsálem napon minden évben megrendeznek. A szervezők a lemondással az ellen tiltakoztak, hogy a rendőrség Benjamin Netanjahu miniszterelnök utasítására megváltoztatta a menet szokásos útvonalát, hogy az ne az elsősorban arabok használta Damaszkuszi kapun haladjon át, és ne haladjon végig a túlnyomórészt arabok lakta lakónegyedeken, hanem a Jaffó kapun lépjenek be az óvárosba és az örmény negyeden át közelítsék meg a Siratófalat.

Noha a szervezők lemondták, a menet mégis megindult a Jaffó kapu irányába, de a rendőrség megállította és feloszlatta a tömeget, miután a Jeruzsálemet célzó rakétatámadás idején megszólaltak a városban a légvédelmi szirénák. Mindenek ellenére a Siratófal előtti térségnél tömegek ünneplik este zenével és tánccal a Jeruzsálem napot.

Közben a Siratófal feletti Templomhegyen, arab nevén a Haram al-Sarif teraszon palesztinok tömege gyülekezik, a hangszórókon az iszlám vallás Mekka és Medina után harmadik legszentebb helyének, az Al-Aksza mecsetnek a védelmére szólítják fel az egyelőre csendben várakozó hívőket.

Az izraeli parlamentben, a kneszetben is megszólaltak a légvédelmi szirénák, és az óvóhelyekre kellett menekülniük az ott éppen törvényjavaslatok megszavazásán dolgozó politikusoknak.

Az ultimátum lejárta után 6 rakétát lőttek ki Jeruzsálem térségébe, néhányukat elfogták a vaskupola légvédelmi rendszer ellenrakétái, több rakéta pedig nyílt területeken ért földet. Egy lövedék egy Jeruzsálem melletti családi háznál csapódott be, kisebb anyagi károkat okozott, betörtek az ablakok, de a lakók az óvóhelyen voltak és nem érte őket bántódás.

Az ultimátum vége óta számos alkalommal indítottak rakétákat a Gázai övezetet övező izraeli települések felé, a lövések idején a televízió az érintett falvak és városok nevének bemutatásával figyelmezteti az embereket az óvóhelyre vonulásra. Az övezet környékén közölték a szülőkkel, hogy kedden minden bizonnyal zárva lesznek az iskolák.

A 12-es TV értesülése szerint Izrael tüzet nyitott a Gázai övezet északi részére, kilenc halott van, köztük a Hamász katonai szárnyának egyik vezetője.

A TV szakértői szerint "hosszú éjszakára" számíthatnak az izraeliek.

A Hamász azért kezdett rakétatámadásokat Izrael ellen, mert az Al-Aksza mecset körüli délelőtti összecsapásokban izraeli rendőrök hatoltak be a Templomhegyre, ahol az összecsapásokban megsebesült 21 rendőr és 305 palesztin, akik közül a Vörös Félhold közlése szerint 228 embert különböző kórházakba szállítottak, és heten súlyos sérülést szenvedtek.

Az izraeli légierő a Hamász palesztin iszlamista szervezet katonai létesítményeit bombázta a Gázai övezetben vasárnapra virradóan, miután az övezetből nem sokkal korábban rakétát lőttek ki izraeli területre. Izrael és a Hamász között három hadművelet és számos kisebb összecsapás zajlott az iszlamisták 2007-es gázai erőszakos hatalomátvétele óta. A Hamászt Izrael, az Egyesült Államok és az Európai Unió terrorszervezetként tartja számon. Jeruzsálem vitatott hovatartozása a palesztin–izraeli konfliktus egyik legfőbb nyitott kérdése.

Hamász
Izrael
rakéta
Jeruzsálem
ultimátum

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.