Ugrás a tartalomra

Hatalmas robbanás egy török kikötőben - Videó

2023.08.07
18:08
2023.08.08
08:18
Forrás
Origo.hu, Index.hu, magyarnemzet.hu, vg.hu, Szerbiai RTV
Legkevesebb tízen megsérültek az északnyugat-törökországi Derince kikötője közelében egy gabonasilóknál bekövetkezett robbanásban.

A katasztrófa délután 2 óra 40 perc körül következett be, és a felvételen az látszik, hogy a detonációhoz közel éppen dolgoztak az emberek. Az első vizsgálatok szerint a búza porának tömörülése okozta a drámai robbanást, amikor a búzát a hajóról a silóba rakodták át. A hírek szerint a sérültek közül többen súlyos állapotban kerültek kórházba.

A tájékoztatások szerint a hajók nem rongálódtak meg. Egyes hírügynökségek tudomása alapján egy épület is összedőlt a történtek következtében. A közösségi médiában megjelent felvételeken látni lehetett, hogy sűrű füst kígyózik a térség felett. Sajtóbeszámolók szerint a robbanást még a szomszédos tartományokban is hallani, illetve érezni lehetett. A hatalmas robaj miatt először azt hitték, hogy földrengés volt, de gyorsan kiderült, hogy robbanás történt. Súlyos incidensről van szó, a területen ugyanis 40 siló van - mondták az illetékesek.

robbanás
török
Törökország
Derince

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.