Szerbiának és Koszovónak késznek kell mutatkoznia arra, hogy rendezze a viszonyát, és csökkentse a kialakult feszültségeket - hangsúlyozta Ursula von der Leyen ma, a Vjosa Osmani koszovói elnökkel folytatott megbeszélését követően Prištinában.
Hat személyt állítottak elő a vasárnapi támadást követően Koszovón, az egyikőjüket terrorizmussal vádolják – közölte az úgynevezett koszovói ügyészség.
A koszovói kormányfő szerint Brüsszelben a párbeszédért felelős uniós különmegbízott és Szerbia államfője közösen próbált nyomást gyakorolni rá, hogy csak a Koszovó kötelezettségeire vonatkozó részre bólintson rá.
Veton Eljšani, az északi régióért felelős rendőrség igazgatóhelyettese a Tanjugnak elmondta: három önkormányzati épületben kezdődött meg a rendőrség visszahívása, Zvečanban, Zubin Potokban és Leposavićban - írja a Szerbiai RTV.
Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
2024. május 15-én 16 óráig nyújthatják be névjegyzékbe vételi kérelmüket azok a magyar választópolgárok, akik sem Magyarországon, sem az Európai Unió más tagállamában nem rendelkeznek lakcímmel.
A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.
Életének 72. évében elhunyt Havasi János Herczeg Ferenc-díjas újságíró, szerkesztő - tudatta a család kedden az MTI-vel. Havasi Jánost a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA saját halottjának tekinti.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.