A belgrádi érsekség 100 éves fennállása alkalmából, június 24-e és 27-e között a szerb fővárosban rendezik meg az Európai Püspöki Konferenciák éves plenáris ülését - jelentette be Német László.
Szentmisével ért véget a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia 40. plenáris ülése a letnicai Mária-kegyhelyen, ahol együtt imádkoztak a Püspöki Szinódus 16. közgyűlésének sikeréért, amely ősszel lesz Rómában.
Az Európai Bizottság a jogállamiság helyzetével kapcsolatos aggályok tekintetében nem tud pozitív fejleményekről beszámolni Magyarországgal kapcsolatban - jelentette ki az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Strasbourgban.
Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.
Katonai felvonulást tartottak Moszkvában a Győzelem napja alkalmából. Oroszország május 9-én a második világháború idején Németország felett aratott győzelemre emlékezik.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.