A vajdasági magyar származású költő megrázóan fiatalon, 36 éves korában életét vesztette, ám ilyen rövid idő alatt is maradandót alkotott. Munkássága előtt tisztelegve március 27-én este egy kerekasztal-beszélgetést szerveztek.
Ezzel a címmel tartottak panelbeszélgetést Belgrádban. Az eseményen mások mellett Terék Anna, Kollár Árpád, Orcsik Roland és Marija Šimoković költő és műfordító vett részt.
Az adományokból alapított Csáth Géza-díjat olyan kísérletező alkatú, széles látókörű költő, író, irodalomtörténész, műfordító érdemelheti ki, akinek a munkássága méltó Csáth Géza szellemiségéhez.
Szombaton tartották a Szab-way Színházi Szervezet hetedik összművészeti könyvbemutatóját, amely keretében Terék Anna Halott nők című kötetéről beszélgettek.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
Hosszú évek óta problémát jelent az adaiaknak a szeméttelepről áradó kellemetlen szag és füst. A hulladék lerakóhely okozta nehézségekről a helyiek panaszkodtak stábunknak.
A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.