Márton-napi kézműves foglalkozás tartottak szombaton Zentán. A fiataloknak szóló eseményt a Gyermekbarátok Egyesülete és a Jézus Szentséges Szíve Plébánia közösen szervezte.
Hamarosan teljes pompájában tündökölhet a zentai Jézus Szíve templom. Az idén 125. évfordulóját ünneplő épület felújítási munkálatai ugyanis a végéhez közelednek.
Kis mértékben, de stabilizálódott a járványhelyzet Zentán, valamelyest csökkent a vizsgálatra érkezők és a kórházi ellátásra kerülők száma - jelentette ki a Közügyekben dr. Csáki Beáta, az intézmény igazgatója.
Az 1944 őszén elkövetett magyarellenes atrocitások áldozataira emlékeztek Zentán kedd este. A Tisza-hídnál lévő emlékkopjafánál koszorúztak a résztvevők.
A valamikori műhelyek kellékeit, berendezéseit tekinthetik meg az érdeklődők. Elsősorban fiatalokat várnak a szervezők, de a felnőtt korosztályt is szívesen látják a Régi Mesterségek Házában.
Felhívják a figyelmet arra, hogy az ünnepek után legyenek körültekintőek a közlekedésben résztvevők, ugyanis torlódások várhatók az utakon és a fizetőkapuknál.
Képzőművészeti kiállítás nyílt tegnap Adán. A tárlaton Pesznyák Erika adai festőművész és rajztanár, valamint egykori és jelenlegi tanítványainak alkotásai tekinthetők meg.