Ugrás a tartalomra

Pont került a Szófia és Belgrád közötti félreértés végére

2019.07.09
16:38
2024.03.19
08:36
Forrás
Szerbiai RTV
Ana Brnabić szerb és Bojko Borisov bolgár miniszterelnök Jahorinán találkozott egymással, ahol alkalmuk volt tisztázni a helyzetet.

A bolgár kormányfő nemrég kijelentette, hogy a spanyol Josep Borrell az EU jövendőbeli kül- és biztonságpolitikai főképviselőjeként az egész Unió álláspontját kellene, hogy képviselje, tehát attól függetlenül, hogy Spanyolország nem ismeri el Koszovó függetlenségét, a többi tagország elismeri azt, és ezzel összhangban kellene eljárnia.

Bojko Borisov este a vacsorát követően felkereste a szerb kormány képviselőit, és elmagyarázta, hogy a kijelentését tévesen értelmezték Poznańban, mert ő mindig csak azt mondta, hogy Koszovóval foglalkozni kell. Hangsúlyozta, hogy nagyon szereti a szerbeket, jó barátok, és sosem nyilatkozott másként Koszovó függetlenségéről. Ana Brnabić kifejtette, hogy sok közös projektje van Szerbiának és Bulgáriának, ezért nincs szükség a feszültségre, helyette pontot tettek az ügy végére.

Később Ivica Dačić szerb külügyminiszter is megerősítette, hogy csak félreértésről volt szó. „Nyilvánvaló, hogy Bulgáriában sem értették, hogy én mire reagáltam, amikor beszéltem, hanem azt gondolták, hogy amiatt támadom Boriszovot, amit ténylegesen mondott, nem pedig amiatt, ahogyan nálunk megjelent. Csak olaj volt a tűzre, hogy Haradinaj támogatta, amit Boriszov mondott, és úgy jött ki, mintha Bulgária Koszovó oldalára állt volna.”

Bulgária
Bojko Borisov
Ivica Dačić
Ana Brnabić

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.