A szabadkai és a zentai kórház is megújulhat az egymilliárd euróból, amit a szerb állam fektet az egészségügybe - mondta Pásztor István a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában kedden reggel.
A IV. Kulturális Filmek Fesztiváljáról a Pannon RTV csapatai két díjjal tértek haza. A magyarországi Szatmárcsekén megrendezett négynapos eseményen a Kárpát-medence magyar tudósítói vettek részt.
A Szabadkai Magyar Rádió a szokott időpontokban szolgál hírösszefoglalókkal a hallgatóknak, valamint honlapunkon, a www.pannonrtv.com-on is folyamatosan jelennek meg az információk.
Felhívják a figyelmet arra, hogy az ünnepek után legyenek körültekintőek a közlekedésben résztvevők, ugyanis torlódások várhatók az utakon és a fizetőkapuknál.
Képzőművészeti kiállítás nyílt tegnap Adán. A tárlaton Pesznyák Erika adai festőművész és rajztanár, valamint egykori és jelenlegi tanítványainak alkotásai tekinthetők meg.