A magyar Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő nyílt és meghívásos pályázatot hirdetett a Csoóri Sándor Alapból a népi kultúra közösségteremtő műfajainak támogatására.
A magyar kultúra napjának vajdasági központi rendezvényén kiosztották a Magyar Életfa-díjakat, valamint a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Aranyplakettjét és plakettjeit is.
Az eseményt második alkalommal szervezték meg. A néptáncos bemutatók után a birkapörkölt mesterei is megmérettették magukat, valamint számos kulturális program és kiállítás is várta az érdeklődőket.
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség 2022-ben is várta a felterjesztéseket az általa alapított elismerésekre, így a Magyar Életfa, a Plakett és Aranyplakett díjra.
Az UNRWA becslései szerint átlagosan körülbelül kétszáz palesztin hagyja el óránként a Gázai övezet déli részén fekvő várost, miután Izrael kiadta az evakuálási parancsot.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.